Művészi úszás

Budapesti testvéregyesületünkkel, a Sireniával szoros szakmai és sportbaráti közösséget alkotunk: közös színekben, egyesült versenyzői csapatokkal képviseljük a művészi úszást.

Akinek komoly tervei vannak és versenyzővé szeretne válni, annak az út a Sireniához vezet.

Csoportjaink

Kezdő és versenyző előkészítő

5 éves kortól · 1–1,5 óra · alapszintű úszástudás

Óráinkra 5 éves kortól várjuk a gyerekeket.

Feltétel a vízbiztonság és az alapszintű úszástudás, mert az úszás és az abból kialakuló koordináció adja az alapját a későbbi, összetett művészi feladatoknak.

A művészi úszás másik pillére a torna. Minden edzésünk bemelegítéssel és alaptornával indul, később az edzések jelentős része szárazföldi munka. Ehhez az egyesületben ritmikus gimnasztika órák is elérhetők.

Ha még nem tud úszni

Ha a gyermek úszástudása még nem elég, heti egy alkalommal Balatonfüreden tanmedencés óra keretében ismerkedhet a sporttal.

Mellette heti egy úszásoktatásra is szükség van, ehhez szívesen ajánlunk szakembert és időpontot.

Edzői tapasztalatunk

Érdemes előbb az úszás- és tornaalapokat megszerezni, és csak utána kezdeni a kifejezetten szinkronúszó edzéseket. Ezekkel az alapokkal a 7–8 éves kor a legideálisabb a kezdéshez. Így a gyerekek sikerélménnyel hagyják el az edzéseket, és megmarad a motivációjuk.

Versenyző edzések

heti 3 alkalom · 1–3 óra · szinkronúszó tudás

Hetente 3 alkalom, edzésenként 1–3 óra, szárazföldi és vízi munkával.

Ide szinkronúszó tudással lehet csatlakozni.

Rendszeres edzéslátogatás után körülbelül 2 év múlva kerülhet fel a gyermek ebbe a csoportba.

kezdő óra
rendszeres edzés
2 év
versenyző csoport

Tájékoztató kezdőknek

Első kipróbálás ingyenes · Érkezés 15 perccel előbb · Alapszintű úszástudás kell

Kedves Szülők!

Az alábbiakban összefoglaltuk a szinkronúszó edzések feltételeit.

(A címekre kattintva tudtok a fülek között váltani.)

  • Az edzések korosztályos bontásban zajlanak.
  • Egy edzés általában 1 óra, alkalmanként 1,5 óra. Az első fél óra bemelegítés, egymásra hangolódás és szárazföldi munka.
  • Kérjük, az edzés kezdete előtt 15 perccel érkezzenek, és lépjenek be az uszodatérbe.
  • Az öltöző az uszoda emeletén, a folyosó végén található.
  • Alapszintű úszástudás szükséges.
  • A szárazföldi edzések torna alapúak és szinkronspecifikusak. Előkészítésként csak szárazföldi edzésekre is lehet járni.

Az első kipróbálás ingyenes.

A díjat készpénzben fizethetitek az oktatóknál, vagy átutalhatjátok:

Szinkronoda Személyiség- és Képességfejlesztő Sportegyesület Granit Bank

12100011-10480843

Alkalmi belépő

3 000 Ft

/alkalom

Tagdíjas opció

28 000 Ft

/hó, 10 hónapon át

Testvéreknek

−10%

kedvezmény

Vízi edzéshez

úszósapka (kötelező)

fürdőruha

kipróbált, jól illeszkedő úszószemüveg

orrcsipesz

törölköző

papucs

Szárazföldi edzéshez

tornaruha

Végleges jelentkezés a szinkronoda@gmail.com címen:

Kérjük, adjátok meg a gyermek nevét, születési helyét és idejét, a szülő nevét, lakcímet, telefonszámot és e-mail-címet.

Az edzések változásáról és esetleges elmaradásáról is ezen a címen értesítünk mindenkit.

Ezek a feltételek segítenek abban, hogy a lehető legjobb szakmai színvonalon tarthassuk meg a foglalkozásokat.

 

Köszönjük együttműködéseteket!

Aranyossy-Nagy Zsófia,

elnök, vezetőedző

Képek

Pillanatok az edzésekről, versenyekről és közös programjainkról.