Edzőink, segítőink

2010

óta

2

város

60

gyerek évente

Történetünk

2010 óta

Építjük ezt a sportágat a régióban

Veszprémben indultunk a Veszprémi Úszó Klub keretein belül, majd Balatonfüreden is megjelentünk a városi uszoda megépülésével.

2013 óta

Jelen vagyunk a magyar versenyrendszerben

Azóta van egy utánpótlás korú válogatottunk (Sőrés Izabel Lili) és három országos bajnokunk (Szabó Hanna, Nagy Gréta, Ihász Anasztázia).

Ma

Önálló egyesületként működünk

mindkét városban. A versenyeztetésben budapesti testvéregyesületünk, a Sirenia SE segít.

2026/27-es tanévtől

Inkluzív vizes mozgás

órával is bővülünk, nagy izgalommal várjuk.

Edzőink

Aranyossy-Nagy Zsófia

Elnök, vezetőedző

Ebben a sportágban nevelkedett, többszörös válogatott, jelenleg masters szinkronúszó. 2017-ben masters világbajnok csapatban, 2024-ben masters vb-bronzérmes egyéniben, 2026-ban masters Európa-bajnoki ezüstérmes párosban. Képesített úszó-, szinkronúszó- és inkluzív sportoktató.

Tóth Gabriella

Edző

Ritmikus gimnasztikában, majd szinkronúszásban nevelkedett, képzett edző. Budapestről költözve találkozott az egyesülettel és Zsófival, közös szinkronos múltjuk kapcsolta össze őket. Feladata az utánpótlás szárazföldi edzettségének megalapozása és a versenyzők szárazföldi fejlesztése (ritmikus gimnasztika).

Heizer Nóra

Edző

Úszásban, majd szinkronúszásban nevelkedett, Zsófi tanítványa volt. A Testnevelési Egyetem úszóedző szakos hallgatója. Az egyesületben a kismedencés oktatásban segít, fejlődik, és építi az utánpótlást.

Segítőink

Balla D. Felícia

Inkluzív vizes mozgás

Szinkronúszásban nevelkedett, többszörös válogatott és országos bajnok. Zsófival a sportág és a közös pedagógiai szemlélet köti össze. Óvodapedagógusként, a vízbe mint aktivizáló és segítő közegbe vetett mély hittel vezeti az inkluzív vízisport-oktatást.

Aranyossy Klára

Zsófi édesanyukája

Zsófit gyerekként, mint szülő, később mint szinkronúszó edző, majd bíró támogatta. Ma is aktívan munkálkodik ebben a sportágban és alkalmanként kisegít az egyesületben.

Kristóf Julianna

Szinkronúszó és vitorlásedző

Mindannyiunk számára fontos, hogy autonóm és boldogságra képes emberként érzékeljük önmagunkat. A (verseny)sport egy tökéletes ürügy ahhoz, hogy gyermekeinket hozzásegítsük ezekhez a kompetenciákhoz. Küldetésemnek tekintem a rám bízott gyermekek kísérését azon az úton, amely önmaguk és a saját küldetésük megtalálása felé vezet. Szinkronúszó és vitorlásedzőként pedig keresem azokat a gyermekeket, akik ezt az utat a sportban lelik meg.

 

Krasznai Lilla

Designer, grafikus

Zsófi első szinkronúszó tanítványa volt, és a medencében töltött évek máig összekötik az egyesülettel. Ma designerként ő alakítja a vizuális megjelenést: arculatot, honlapot és social media felületeket.