Tevékenységeink célja, víziónk

Miben hiszünk

Egyre többen érzik úgy, hogy a sportegyesületi nevelés célja az lehetne, hogy segítse az autonóm (stabil belső értékrenddel bíró, folyamatosan tanulni kész), harmonikus és boldogságra képes személyiség kibontakozását. Mi ezt próbáljuk megvalósítani, és ehhez keressük a legalkalmasabb eszközöket.

Véleményünk szerint a mai oktatás túlértékeli az intellektuális fejlesztést, azon belül is a lexikális tudást. Nem akarjuk lebecsülni a szellemi fejlődést, de tudjuk, hogy tartósan magas szinten az érzelmileg kiegyensúlyozott ember tud teljesíteni. Ezért az érzelmi és testi nevelésre fektetünk különös hangsúlyt, és ezzel hozunk egyensúlyt a gyerekek életébe.

Céljaink

Élethosszig tartó mozgásra nevelés

Az 5–9 éves gyerekeket, valamint a később, 10 év felett sportra találó lányokat is megfelelő edzésben szeretnénk részesíteni.

Test-lélek-szellem

A test, a lélek és a szellem egységének feltárása és fenntartása, holisztikus módszerekkel.

Esélyegyenlőség

Esélyegyenlőség képviselete és gyakorlati megvalósítása. Az inkluzív sportoltatás az egyesület elengedhetetlen része.

Művészet és terápia

A mozgásformákban rejlő művészeti és terápiás lehetőségek kiaknázása.

Sport népszerűsítés

A szinkronúszás és az inkluzív sport népszerűsítése.

Személyiségfejlesztés

Személyiség- és képességfejlesztés a szinkronúszás sajátosságain keresztül.

Élethosszig tartó mozgás

Ennek képviselője az egyesület elnöke, Aranyossy-Nagy Zsófia, masters VB bajnok csapatban, masters VB bronzérmes szólóban, és 2026-ban 40-49 korosztályban Európa Bajnoki ezüstérmes párosban.

HRG

- hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika

Egyre több gyermeknél van szükség fejlesztésre. A HRG széles körben segít különböző problémák enyhítésében. A sportági alaptechnikák sikeres elsajátításához is megfelelő alapok kellenek:

testkép, testséma, téri tájékozódás, figyelem, ritmusérzék, verbális-motoros szinkron.

A HRG módszerrel minden gyerekből a legjobbat szeretnénk kihozni, és segíteni őket abban, hogy megélhessék saját nagyszerűségüket.

Alapértékeink

Kölcsönös emberi tisztelet · Becsületesség · Igényesség · Önazonosság · Elfogadás · Szabadság · Empátia · Sportszerűség · Innováció · Erőszakmentes, egyenes kommunikáció · Személyközpontú pedagógia

Feladataink

A célok megvalósítása az alapértékek mentén.

A tagok inspirálása, közösségformálás.

Megfelelő tárgyi és személyi feltételek biztosítása:

folyamatosan bővülő és megújuló eszközök, a terápiához igazított medencekörnyezet.

Helyszín és szakemberek biztosítása a mozgáshoz.

Színvonalas sportfoglalkozások tartása.

Tevékenységi köreink

Sportoktatás

szinkronúszás, inkluzív vizes mozgás

Sportrendezvények szervezése

víziszínház, gála, verseny

HRG-terápia

Nyári tábor és edzőtáborok

Működésünk

Méretünkhöz igazodó szervezeti felépítés

Kreatív, megoldásokat kereső szemlélet, csapatmunka és bizalom

Folyamatos kommunikáció